Trump egyedül játszik: Miért kéri a Fehér Ház a szövetségesektől, hogy maradjanak ki az iráni konfliktusból?

Ismerős dallam az Ovális Irodából

Úgy tűnik, az atlanti kapcsolat újabb hamis hangot üt. Donald Trump ismét a nyilvánosság elé állt, hogy emlékeztesse a világot: megítélése szerint az Egyesült Államok az egyetlen szereplő, aki számít, ha Iránnal való esetleges konfliktusról van szó. Az elnök bolondnak nevezte nemzetközi szövetségeseit, azt sugallva, hogy az USA elegendő tűzerővel rendelkezik ahhoz, hogy egyedül boldoguljon, anélkül hogy a NATO-tól vagy európai partnereitől segítséget kellene kérnie.

A magányos hős megközelítése

Ezt a forgatókönyvet már láttuk korábban. Trump régóta azt vallja, hogy az USA viseli a globális biztonság terhét, és a nemzetközi együttműködést inkább teherként, mint előnyként ábrázolja. Azzal, hogy elveti a koalíciós támogatás szükségességét, hatékonyan jelzi az eltávolodást a hagyományos diplomáciától. Az Egyesült Királyságból figyelők számára ez kellemetlen kérdéseket vet fel saját külpolitikai irányvonalunkról és biztonsági partnerségeink relevanciájáról.

Miért érinti ez a mindennapokat?

Gondolhatja valaki, hogy mi köze ennek a napi életéhez. A geopolitikai színjátékon túl ennek az álláspontnak valós következményei vannak a globális gazdaságra nézve. Amikor az USA egyoldalúan dönt a cselekvésről, piaci volatilitást idéz elő. Az olajárak, az árfolyamok és a nemzetközi kereskedelmi megállapodások mind érzékenyek az ilyen kijelentésekre. Ha az USA egyedüli stratégia mellett dönt, annak hatása érezhető lehet a brit megélhetési költségeken is, különösen az energiaárak terén.

A modern konfliktus valósága

A katonai szakértők gyakran rámutatnak, hogy a modern hadviselés ritkán egyéni vállalkozás. A hírszerzési adatok megosztása, a logisztikai támogatás és a regionális stabilitás nagymértékben függ a szövetségi hálózatoktól. Trump azon kijelentése, hogy az USA nem szorul segítségre, figyelmen kívül hagyja azt a bonyolult függőségi hálót, amely a globális kereskedelmi útvonalakat nyitva tartja. Az olyan szövetségesek félresöprése, mint az Egyesült Királyság vagy az európai partnerek, jól hangzik a belső közönségnek, de figyelmen kívül hagyja az egységes fellépés stratégiai szükségességét.

Ez csak zaj, vagy valódi fordulat?

Könnyen le lehetne söpörni ezeket a kitöréseket puszta politikai pózolásként. Ugyanakkor a retorika következetessége valódi szándékot sugall a nemzetközi kapcsolatok status quójának lebontására. Ha az USA folytatja szövetségeseinek elidegenítését, sokkal töredezettebb világban találhatjuk magunkat, ahol a "különleges kapcsolat" soha nem látott próbának van kitéve. A takarékos brit állampolgárnak ez egy szorosan figyelendő terület. A külföldi instabilitás előbb-utóbb szinte mindig megjelenik a szupermarketekben és a benzinkutakon.

Az eredeti cikket itt olvashatja: forrás.