Tonali és Kean szertefoszlatta Észak-Írország világbajnoki álmait Bergamóban

Olaszország egy lépéssel közelebb a 12 éves világbajnoki száműzetés végéhez

Észak-Írország azzal a reménnyel érkezett Bergamóba, hogy történelmi meglepetést okoz. Végül csak egy hosszú repülőút maradt nekik hazafelé. Olaszország 2-0 arányban legyőzte Michael O'Neill csapatát a világbajnoki pótselejtező elődöntőjében, ezzel lényegében véget vetve az írek álmának, hogy kijussanak a 2026-os, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában megrendezendő tornára.

Olaszország számára ez az este inkább a csendes megkönnyebbülésről, semmint a vad ünneplésről szólt. A 2018-as és a 2022-es világbajnokságról való lemaradás kettős megaláztatása után az Azzurri egyszerűen nem engedhet meg magának még egy botlást. A Svédország, majd Észak-Macedónia elleni pótselejtezők mély nyomokat hagytak az olasz futball pszichéjében. Amikor tehát Sandro Tonali az 56. percben megtörte a gólcsendet a New Balance Arénában, szinte hallani lehetett egy egész nemzet kollektív megkönnyebbült sóhaját.

Tonali az építész, Kean a befejező

Tonali volt az este kiemelkedő játékosa. A második félidő derekán szerzett gólja lecsillapította azokat az idegeket, amelyek 55 percnyi, nagyrészt frusztráló futball után már pattanásig feszültek. Észak-Írország becsületére legyen mondva, az első félidőben keményen megdolgoztatta Olaszországot minden egyes centiméterért, mélyen védekeztek, és időnként kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozták a házigazdákat.

De a minőség végül diadalmaskodott. Tonali találata megnyitotta a játékot, és a Newcastle középpályása nem állt meg itt. A 80. percben gólpasszt adott Moise Keannek, aki megduplázta az előnyt, és minden kétséget kizáróan eldöntötte a találkozót. Ez egy olyan klinikai pontosságú kettős csapás volt, amelyre Észak-Írországnak egyszerűen nem volt válasza.

Egy este, amit Észak-Írország mielőbb elfelejtene

O'Neill és játékosai számára nincs szégyen abban, hogy kikaptak Olaszországtól, de a vereség módja fájdalmas lehet. Hosszú szakaszokon át bátran küzdöttek, de végül nem volt meg bennük az a minőség, amivel igazán zavarba hozhatták volna a házigazdákat akkor, amikor az a leginkább számított. A világbajnoki álom egy újabb ciklusra véget ért, és a vágyak, valamint a valóság közötti szakadék tisztán láthatóvá vált a bergamói reflektorok fényében.

Olaszország világbajnoki visszatérése még nem garantált

Íme a döntő kikötés, amit sokan figyelmen kívül hagynak az ünneplés hevében: Olaszország még nem jutott ki a tornára. Gennaro Gattuso csapatának még meg kell nyernie a pótselejtező döntőjét március 31-én, kedden, ahol Wales vagy Bosznia-Hercegovina lesz az ellenfelük. Tekintettel az olaszok közelmúltbeli pótselejtezős katasztrófáira, az Azzurri táborában senki sem fog még pezsgőt bontani.

Ugyanakkor ez pontosan az a fajta profi, sallangmentes teljesítmény volt, amire Olaszországnak szüksége volt. Semmi dráma, semmi késői ijedelem, csak egy munka, amit minimális felhajtással elvégeztek. Ha a döntőben is meg tudják ismételni ezt a higgadtságot, akkor 12 év után véget vethetnek a távolmaradásuknak a világ legnagyobb futballtornájáról.

A nagyobb kép

Az, hogy Olaszország két egymást követő világbajnokságról is lemaradt, négyszeres bajnokként igazán bizarr volt. Olyan ez, mintha Brazília elfelejtene szambázni, vagy Anglia elfelejtené, hogyan kell büntetőkkel kiesni. Az a tény, hogy a kijutás most már karnyújtásnyira van, az olasz futball számára a rend helyreállását jelenti, még akkor is, ha az oda vezető út minden volt, csak nem normális.

Észak-Írország számára a fókusz visszatér a jövő építésére. Olaszország számára egy akadály maradt hátra. Tekintettel arra, min mentek keresztül, nem mernénk fogadni arra, hogy az utolsó lépésnél elbotlanak. De a látottak alapján az Azzurri készen áll a visszatérésre.

Az eredeti cikk itt olvasható: forrás.