Putyin megkurtított Győzelem Napja: kevesebb tank, hangosabb panaszok és egy tűzszünet, ami ebédig sem tartott

A moszkvai Győzelem Napi parade általában páncélos technika és koreografált hazafiasság hangos demonstrációja. Idén? Inkább egy kényszeredett családi összejövetelre hasonlított, amelynek vendéglistája kényelmesen elfér egy A4-es lapon.

Egy diétán lévő parade

Közel két évtized óta először nem dübörögtek tankok a Vörös téren, és nem meredtek a levegőbe ballisztikus rakéták a macskakövek felett. Az egész show nagyjából 45 percig tartott, ami a Kreml mércéjével mérve kifejezetten fürgének számít. Mivel az ukrajnai háború immár több mint négy éve őrli fel a haditechnikát, talán egyszerűbb volt a nehéz fegyverzetet a műhelyben hagyni.

Mi vonult fel akkor? Orosz csapatok természetesen, néhány baráti ország katonáival együtt. A legszemöldökfelvonóbb kontingens: észak-koreai katonák, akik először vettek részt a parádén. Tekintettel arra, hogy Kijev és Szöul becslései szerint Phenjan több mint 10 000 katonát küldött Oroszország oldalán harcolni, jelenlétük a Vörös téren kevésbé tűnt ünnepélyes ceremóniának, inkább egy fúvószenekari kísérővel megtámogatott köszönőlevélnek.

Putyin beszéde: ugyanaz a kotta

Az orosz elnök éves szónoklatában a NATO-t ostorozta, azzal vádolva a szövetséget, hogy egy "agresszív erőt" támogat Ukrajnában. Lényegében egy újrahasznosított indoklás volt arról, amit a Kreml még mindig ragaszkodik "különleges katonai műveletnek" nevezni, holott ez az úgynevezett művelet már jól benne jár az ötödik évében.

Mint mindig, most is erősen támaszkodott a Nagy Honvédő Háború emlékére és arra a döbbenetes 27 millió szovjet állampolgárra, akik a náci Németország legyőzése során vesztették életüket. Ez a szent történelem összefonása az ukrajnai háborúval már régóta Putyin retorikai kenyere és vajja, és most sem állt szándékában receptet váltani.

A vendéglista: rövid és enyhén kínos

A tavalyi 80. évfordulós ünnepségen állítólag 27 külföldi vezető vett részt, köztük Kína Xi Jinpingje és Brazília Lulája. Az idei részvétel ehhez képest elég szerény volt ahhoz, hogy a Kreml protokoll-tisztjei elhúzzák a szájukat.

A megerősített résztvevők között volt:

• Alexander Lukasenko fehérorosz elnök, a megbízható csatlós
• Kazahsztán elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev
• Üzbegisztán elnöke, Savkat Mirzijojev
• Malajzia szultánja, Ibrahim

Robert Fico szlovák miniszterelnök szintén elutazott Moszkvába, bár érdemes megjegyezni egy részletet, amelyet néhány korai tudósítás összekevert: a szlovák tisztviselők szerint Fico tervei között szerepelt, hogy találkozik Putyinnal és koszorút helyez el az Ismeretlen Katona sírjánál, de a Vörös téri parádét kihagyta. Akárhogy is, jelenléte mint az egyetlen olyan uniós vezető, aki hajlandó volt kiszakadni a sorból, sokat elárul arról, hol helyezkedik el Pozsony az európai politikai térképen.

A tűzszünetről

A parádé felett ott lebegett egy háromnapos fegyverszünet, amelyet Donald Trump pénteken jelentett be, miután telefonon beszélt Putyinnal. Az egyezmény állítólag 1000 fogoly cseréjét is tartalmazta, ami ígéretesnek hangzik, amíg az ember nem veszi figyelembe, hogy Ukrajna egy jóval hosszabb, május 6-án kezdődő 30 napos tűzszünetet javasolt, amelyet Moszkva lesöpört az asztalról.

A rövid tűzszünet még az ünnepségeket sem élte túl. Oroszország védelmi minisztériuma azzal vádolta Ukrajnát, hogy megsértette a megállapodást néhány órával a parádé befejezése után, Kijev pedig hasonló vádakkal vágott vissza. A diplomáciai színjátéknak, úgy tűnik, rövidebb volt a futamideje, mint egy Vörös téri díszmenettnek.

Az internet elsötétült

Gondoljunk egy pillanatra az egyszerű oroszokra, akik közül sokan halott telefonkijelzőket bámultak a Győzelem Napján. A hatóságok állítólag az ország nagy részén lekapcsolták a mobiladatot és az internetet az ukrán dróncsapások elleni biztonsági intézkedésként. Úgy tűnik, Vlagyivosztokot is érintette a leállás, amely Moszkvától nagyjából 9000 kilométerre van, és bőven dróntámadáson kívül esik. Nem sokat ér egy össznemzeti ünnep, ha az ország fele nem tudja betölteni az élő közvetítést.

Miért fontos ez a brit olvasóknak

Megbocsátható lenne, ha valaki a "távoli geopolitika" kategóriájába sorolná ezt, de néhány szál közvetlenül érinti a brit érdekeket.

Először is, a NATO-keretezés. Az, hogy Putyin a szövetségre hárítja a háborút, nem csupán belpolitikai retorika. Ez táplálja azt a politikai légkört, amelyben a brit védelmi kiadásokról, a Kijev iránti támogatásról és a keleti szárny mentén tanúsított magatartásunkról szóló döntések születnek. Minél inkább agresszorként festi le a NATO-t Moszkva, annál nehezebbé válik a tárgyalóterem.

Másodszor, az észak-koreai szál. Egy nukleáris fegyverrel rendelkező, elzárt állam, amely nyíltan csapatokat küld egy európai háborúba, valóban új és kényelmetlenül érintő fejlemény. Felmerül a kérdés is, hogy Phenjan mit kap cserébe: rakétatechnológiát, élelmiszert, készpénzt? Egyik válasz sem megnyugtató.

Harmadszor, a tűzszünet, amely nem volt az. Akinek reménye volt, hogy a Trump-adminisztráció bevonása gyors megoldást hoz, annak valószínűleg mérsékelnie kell az elvárásait. Egy háromnapos tűzszünet, amely az első napon összeomlik, nem az áttörési diplomácia anyagából van szabva.

Az optika értelmezése

Ha egy Győzelem Napi parádénak erőt kellene sugároznia, ez az erőnél valami érdekesebbet sugárzott: egy Kremlt, amely még képes show-t rendezni, de egyre inkább egy zsugorodó szövetségesek körére támaszkodik, és már nem tudja ugyanazt a haditechnikát megvillantani, mint korábban. Észak-koreai csapatok bevonultatása orosz katonák mellé nem a magabiztosság gesztusa. A szükség gesztusa.

Putyin beszéde megpróbálta ezt leplezni a szokásos történelmi fenség és NATO-szidalom keverékével. A képek más történetet meséltek.

A lényeg

A 2026-os parádéra kevésbé fognak emlékezni azért, amit megmutatott, és inkább azért, amit nem. Sem tankok. Sem rakéták. Kevés külföldi nagyágyú. Egy tűzszünet, amely alig élte túl a záró fanfárt. És egy észak-koreai különítmény, amely mélységesen kínos szimbolikát kölcsönzött az egész eseménynek.

Putyin számára a Győzelem Napja továbbra is a politikai színjáték elengedhetetlen kelléke. A színjátékhoz azonban közönség is kell, és az idén feltűnően vékonyabb volt. Hogy ez bejut-e a Kremlbe, vagy egyszerűen belesimul a következő, panaszoktól terhes beszédek forgatókönyvébe, az csak találgatás tárgya lehet. Ne fogadjunk az utóbbira.

Az eredeti cikket itt olvashatod.