Önállósodás: Miért akar a Liberális Demokrata Párt valódi brit atomgombot?

Sir Ed Davey általában az a politikus, akit paddleboardról leesve vagy éppen drótkötélpályán száguldva láthatunk a címlapokon. A legújabb politikai irányváltása azonban jóval robbanékonyabb, mint az eddigi kampányfogásai. A Liberális Demokraták vezetője felszólította az Egyesült Királyságot, hogy fejlessze ki saját nukleáris rakétáit, amivel gyakorlatilag véget vetne az Egyesült Államoktól való, évtizedek óta tartó függőségünknek a fő elrettentő erő tekintetében. Ez egy merész lépés, amely jelentős elmozdulást jelez a párt hagyományosan óvatosabb védelmi megközelítésétől, és komoly kérdéseket vet fel a költségvetésünkkel, a szuverenitásunkkal és a technikai képességeinkkel kapcsolatban.

A bérleti szerződés: Hogyan működik valójában a Trident?

Ahhoz, hogy megértsük, miért állt elő ezzel Sir Ed, először meg kell néznünk, hogyan működik a jelenlegi rendszer. A legtöbben azt hiszik, hogy mivel Vanguard osztályú tengeralattjáróink és brit gyártmányú robbanófejeink vannak, miénk az egész felszerelés. Ez azonban nem teljesen igaz. A hordozóeszközök, vagyis azok a Trident II D5 rakéták, amelyek ezeket a robbanófejeket hordozzák, az Egyesült Államok által kezelt közös készlet részét képezik. Lényegében béreljük őket. Még csak nem is sajátítunk ki konkrét rakétákat; felvesszük őket a georgiai Kings Bay egyik létesítményéből, betesszük a tengeralattjáróinkba, majd karbantartásra visszaszolgáltatjuk őket.

Olyan ez, mintha egy csúcskategóriás sportautónk lenne, de a motort egy szomszédtól kellene bérelnünk, aki bármikor elköltözhet vagy lecserélheti a garázs zárját. Bár az Egyesült Királyság fenntartja az operatív függetlenséget, ami azt jelenti, hogy amerikai kód vagy engedély nélkül is bevethetjük őket, teljesen az amerikai technikai támogatástól függünk a rakéták működőképességének megőrzésében. Ha az Egyesült Államok holnap úgy döntene, hogy leállítja az együttműködést, a nukleáris elrettentő erőnk szavatossági ideje nagyon hamar lejárna.

A Trump faktor és a geopolitikai szorongás

Miért lett ez hirtelen a Liberális Demokraták egyik fő témája? A válasz valószínűleg az amerikai politika változó homokjában keresendő. Donald Trump esetleges visszatérésével a Fehér Házba, az Egyesült Államok biztonsági partnerként való megbízhatósága egész Európában kérdésessé vált. Trump történelmi szkepticizmusa a NATO iránt és Amerika az első retorikája hideg zuhanyként érte az európai vezetőket. Ha az Egyesült Államok elfordul az európai biztonságtól, az amerikai rakétatechnológiához való kötődésünk már nem stratégiai előnynek, hanem hatalmas sebezhetőségnek tűnik.

Sir Ed Davey azzal érvel, hogy az Egyesült Királyságnak a saját sorsának kovácsává kell válnia. Egy egyre bizonytalanabbá váló világban egy idegen hatalom politikai szeszélyeire bízni a végső biztosításunkat olyan kockázat, amelyet a Liberális Demokraták már nem hajlandóak vállalni. Ez a stratégiai autonómia iránti törekvés hasonlít a Párizsban és Berlinben zajló vitákhoz, bár az Egyesült Királyság nukleáris helyzete egyedi az amerikai rendszerekkel való mély integráció miatt.

A gazdasági elefánt a szobában

Most beszéljünk a pénzről. A brit gazdaság aligha van abban a helyzetben, hogy milliárdokat szórjon egy új hiúsági projektre. Egy szuverén rakétarendszer nulláról történő felépítése nemcsak drága, hanem elképesztően, a költségvetést romba döntő módon csillagászati összegbe kerülne. Olyan projektről beszélünk, amely évtizedekig tartana, és több tízmilliárd fontnyi kutatást, fejlesztést és infrastruktúrát igényelne.

Jelenleg az Egyesült Királyság már így is vagyont költ az új Dreadnought osztályú tengeralattjárókra és a robbanófejeket helyettesítő programra. Egy egyedi rakétafejlesztési program hozzáadása ehhez a számlához nehezen lenne eladható a lakosságnak, amely jelenleg a magas energiaszámlákkal és a roskadozó egészségügyi rendszerrel küzd. Vajon honnan várja Sir Ed a pénzt? A Liberális Demokraták gyakran a költségvetési felelősség és a szociális kiadások pártja voltak, így egy olyan politika felé fordulni, amely a védelmi költségvetés hatalmas növelését követeli, kissé érthetetlen a hagyományos szavazóbázisuk számára.

Képesek vagyunk egyáltalán megépíteni?

A költségeken túl ott van a technikai képesség kérdése. Az Egyesült Királyság az 1960-as években leállított Blue Streak projekt óta nem fejlesztett nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát. Fél évszázadot töltöttünk azzal, hogy hagytuk elsorvadni a hazai rakétaipari szakértelmünket, miközben az amerikai mérnöki munkára támaszkodtunk. Az ipari bázis újjáépítése monumentális feladat lenne. Egy egész új generációnyi rakétatudóst és mérnököt kellene kiképeznünk, új tesztlétesítményeket kellene építenünk, és meg kellene küzdenünk a repülőgépgyártás óriási nehézségeivel.

Természetesen nem lehetetlen. Franciaország meg tudja oldani az M51-es rakétáival, amelyek teljes egészében hazai fejlesztésűek. De a franciák évtizedek óta következetesen fenntartják ezt az iparágat. Az Egyesült Királyság számára most visszatérni a játékba olyan lenne, mintha egy okostelefont próbálnánk a semmiből megépíteni úgy, hogy ötven évig csak tárcsás telefont használtunk. Ez egy igencsak meredek hegycsúcs a megmászáshoz.

A stratégiai valóság

Felmerül az az érv is, hogy egy teljesen független rendszer rövid távon valójában gyengítené a biztonságunkat. Az átmeneti időszak kockázatokkal lenne tele. Ha a jelenlegi Trident programból vonunk el forrásokat egy új brit rakéta építésére, akkor egy olyan képességhiányos időszakot kockáztatunk, ahol egyik rendszer sem teljesen megbízható. Ráadásul az Egyesült Államokkal való kapcsolatunk éppen erre az egymásrautaltságra épül. A Trident megállapodástól való elállás a legközelebbi szövetségesünk arculcsapásának tűnhet, ami potenciálisan károsíthatja a hírszerzési információmegosztást és a katonai együttműködés egyéb területeit.

A Liberális Demokraták azonban egyértelműen hosszú távra terveznek. Arra fogadnak, hogy a világ egy töredezettebb, többpólusú állapot felé halad, ahol a régi szövetségeket nem lehet készpénznek venni. Ebben az összefüggésben egy valóban független elrettentő erő az egyetlen módja annak, hogy az Egyesült Királyság továbbra is csúcskategóriás hatalom maradjon, amelynek helye van a tárgyalóasztalnál.

Az ítélet: Ambíció kontra valóság

Igaza van Sir Ed Davey-nek? Tisztán szuverenitási szempontból igen. Eleve kockázatos egy másik nemzetre bízni a leghatékonyabb fegyvereidet. Ha azt akarod, hogy egy elrettentő erő valóban hiteles legyen, képesnek kell lenned saját magadnak fenntartani. Gyakorlati és gazdasági szempontból azonban ez a javaslat kissé álomvilágnak tűnik. A brit gazdaság óriási nyomás alatt áll, és a hazai rakétaprogram felépítéséhez szükséges hatalmas befektetést nehéz megindokolni, amikor annyi más sürgető igényünk van.

Figyelembe kell vennünk a lehetőségek költségét is. Vajon nem lenne-e jobb ezt a pénzt hagyományos haderőkre, kiberbiztonságra vagy akár zöld energiára költeni, hogy csökkentsük a külföldi üzemanyagoktól való függőségünket? Ezek azok a kérdések, amelyekre a Liberális Demokratáknak választ kell adniuk, ha azt akarják, hogy ezt a politikát a választók komolyan vegyék. Egyelőre ez egy merész szándéknyilatkozatnak tűnik, amelyből hiányzik a megvalósítás reális ütemterve. Szellemes dolog azt javasolni, hogy csak építsük meg a saját atomfegyvereinket, és mondjuk az USA-nak, hogy tartsa meg a rakétáit, de az Egyesült Királyság ipari és pénzügyi helyzete azt sugallja, hogy még egy jó darabig kénytelenek leszünk a bérleti konstrukciónál maradni.

Olvassa el az eredeti cikket a forrásnál.