Egy érem és egy álom: A brit csapat téli paralimpiai optimizmusa csupán vak hit?

A Nagy-Britanniai Félig Teli Pohár

Van valami jellegzetesen brit abban, ahogy valaki egyetlen bronzéremre néz, és hangos sikernek kiáltja ki a jövőre nézve. Miután a por, pontosabban a hólé leülepedett a legutóbbi téli paralimpián, Nagy-Britannia pontosan egy éremmel tért haza. Bármely más összefüggésben ezt némi katasztrófának lehetne tekinteni, mégis a csapat hivatalos álláspontja söprő pozitivitást sugároz. Ez az a fajta sztoikus optimizmus, amelyet általában az esőben buszt váró emberek számára tartanak fenn, vagy azoknak, akik még mindig hisznek abban, hogy az angol labdarúgó-válogatott magabiztosan nyeri a büntetőpárbajt.

Mielőtt belecsúsznánk a PR-hadjáratba, a valóságról kell beszélnünk. Egy érem jelentős visszaesés a korábbi szereplésekhez képest. Pjongcsangban, 2018-ban a csapat hét érmet hozott haza. Szocsiban 2014-ben hatot. A következetes éremgyűjtésről egyetlen bronzra csúszni némi jégre lépésnek tűnik, mégis a vezetői csapat ragaszkodik hozzá, hogy izgatottnak kell lennünk a jövő miatt. Ez valódi betekintés egy feltörekvő tehetségbázisba, vagy csupán a sport megfelelője annak, amikor azt mondják, hogy a kutya megette a házifeladatot?

Az óra hőse: Neil Simpson

Adjuk meg a megérdemelt elismerést. Az egyetlen érem Neil Simpsonnak és kísérőjének, Andrew Simpsonnak köszönhető. Bronzot szereztek a férfi látássérült szlalomban, és ez volt az egyetlen fénysugár egy egyébként frusztráló kampányban a brit csapat számára. Ezen a szinten versenyezni hihetetlen atlétikai és idegbeli teljesítmény, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a brit téli sportprogram nem élvezi az Alpok közelségének luxusát.

A Simpson fivérek megmutatták, hogy a tehetség megvan. Teljesítményük mesterkurzus volt technikai tudásból és kommunikációból. Azonban egyetlen sikerforrásra támaszkodni kockázatos stratégia bármely nemzeti sportszövetség számára. Amikor a hibahatár olyan vékony, mint egy síléc éle, az összes tojás egy kosárba rakása rendszerint nagyon drága omlettet eredményez. A nyomás ezeken a sportolókon óriási, különösen amikor a UK Sport által alkalmazott finanszírozási modellek annyira szorosan kötődnek a dobogós helyezésekhez.

A lejtőn való csúszás közgazdaságtana

A jelenlegi brit gazdaságban minden fillér állami és Nemzeti Lottó finanszírozás a mikroszkóp alatt van. Nem vagyunk olyan nemzet, amely természetesen termel téli sportbajnokokat. Olyan nemzet vagyunk, amely olyan embereket termel, akik lelkesednek, amikor húsz percig havazik, majd azonnal panaszkodnak, amikor a vonatok leállnak. Egy téli paralimpikont kiképezni jelentős befektetést igényel, amely gyakran hosszú külföldi tartózkodásokat foglal magában olyan országokban, amelyeknek ténylegesen vannak hegyei és megbízható időjárásuk.

Amikor az eredmények nem tükrözik a befektetést, a kérdések kissé élessé válnak. Miért költünk milliókat olyan sportágakra, ahol küzdünk azért, hogy bekerüljünk az első tízbe? Az ellenérv, amelyre a csapat jelenleg támaszkodik, az, hogy a 'majdnem sikerek' más történetet mesélnek. Egy sor negyedik és ötödik helyezésre mutatnak bizonyítékként arra, hogy a csapat versenyképes, még ha jelenleg nem is áll a dobogón. Ez egy méltányos pont, de a csúcsteljesítmény sportjának világában senki sem emlékezik arra, aki negyedik lett. Csak kérdezzen meg bármely politikust, aki másodikként végzett egy pártvezetői versenyen.

A verseny egyre keményebb

El kell ismernünk azt is, hogy a világ többi része nem áll meg. A para-téli sportokban a verseny szintje az egekbe szökött. Olyan nemzetek, mint Kína, óriási összegeket fektettek programjaikba, és figyelemreméltóan rövid idő alatt a nulláról az éremtábla élére kerültek. Ahhoz, hogy egy olyan nemzet, mint Nagy-Britannia versenyezzen, nem támaszkodhatunk csupán kitartásra és az Edinburgh-i alkalmi műhó-pályára. Strukturális újragondolásra van szükségünk abban, hogyan azonosítjuk és támogatjuk a tehetségeket a gyökérszinten.

A csapatvezetés által említett 'pozitivitás' valószínűleg abból fakad, hogy ebben a ciklusban az atléták közül sokan viszonylag tapasztalatlanok voltak. Nagy nyomású környezetben avatták fel őket azzal a reménnyel, hogy négy év múlva csúcsteljesítményre lesznek képesek. Ez hosszú távú játék, de a közönségnek és a finanszírozóknak sok türelemre van szükségük. Az azonnali kielégítés korában nehéz eladni azt az embereknek, hogy 2026-ig várjanak a befektetés megtérülésére.

Előretekintés a 2026-os Milánó-Cortinára

A 2026-os milánó-cortinai játékokhoz vezető út most kezdődik. Ha a brit csapat valóban 'pozitív' a jövőt illetően, a közbülső években jelentős előrelépést kell látni. A 'majdnem sikereknek' 'szoros győzelmekké' kell válniuk. A fiatal atléták, akik ezúttal tapasztalatot szereztek, tapasztalt veteránokká kell válniuk, akik képesek kezelni az utolsó futam nyomását.

"Van egy csoportunk sportolókból, akik megmutatták, hogy képesek versenyezni a világ legjobbjaival. Az eredmények ezúttal nem kedveztek nekünk, de az alapok megvannak a jövőbeli sikerhez."

Ez a nem hivatalos mantra. Bátor álláspont ez, amikor az éremtábla mást sugall. A sport azonban ritkán egyenes vonal. Tele van csúcsokkal és mélypontokkal, akárcsak a hegyek, amelyeken sportolóink versenyeznek. Ha a játékokból valóban levonják a tanulságokat, akkor talán ezt az egyetlen bronzérmet fogják a brit téli parasport egy erőteljesebb és sikeresebb korszakának katalizátoraként tekinteni.

A végső ítélet

Indokolt-e az optimizmus? Ez a nézőponttól függ. Ha pragmatikus vagy, aki csak a számokat nézi, akkor egy érem kudarc. Ha romantikus vagy, aki hisz az útban és a fiatal tehetségek fejlődésében, akkor van mire reménykedni. Az átlagos brit sportrajongó számára az igazság valószínűleg valahol a kettő között van. Azt akarjuk látni, hogy sportolóink sikerrel járjanak, de azt is szeretnénk látni, hogy milyen terv van arra, hogyan jutunk vissza 2018 csúcsaira.

A brit gazdaság eredményeket követel, és a sportolók a lehető legjobb támogatást érdemlik. Reméljük, hogy mire Milánó-Cortina elérkezik, egy arany generációról fogunk beszélni, nem csupán egyetlen magányos bronzról. Addig is, tovább melegítjük a teakannát, és óvatosan, makacsul és britesen optimisták maradunk.

Az eredeti cikket itt olvashatja: forrás.