Az ENSZ szavazott a rabszolgaság-jóvátételről. Most jön a neheze.

Történelmi szavazás, rendkívül bonyolult utóélettel

2026. március 25-én az ENSZ Közgyűlése valami figyelemreméltót tett: elfogadott egy határozatot, amely az atlanti rabszolga-kereskedelmet az emberiség elleni legsúlyosabb bűntettnek nyilvánítja, és felszólítja az abból hasznot húzó nemzeteket, hogy fizessenek jóvátételt. A szavazás eredménye: 123 igen, 3 nem és 52 tartózkodás. Ha kíváncsi vagy, melyik három ország szavazott nemmel, azok az Egyesült Államok, Argentína és Izrael voltak. Az Egyesült Királyság és mind a 27 EU-tagállam a diplomáciai cipőbámulás és hallgatás mellett döntött.

A határozat, amelyet a rabszolgaság áldozatainak nemzetközi emlékezési napjával egybeesve fogadtak el, nem kötelező erejű. Ez finomabb módja annak, hogy valójában senkinek sem kell semmit tennie. Politikailag azonban súlya van. Az afrikai és karibi nemzetek évtizedek óta küzdöttek ezért a pillanatért, és a 123 szavazatot nem lehet egyszerűen legyintéssel elintézni.

A számok, amelyek idegessé teszik a kincstárakat

A 15. és 19. század között becslések szerint 12-15 millió afrikai férfit, nőt és gyermeket fogtak el és szállítottak Amerikába. Körülbelül kétmillióan nem élték túl az átkelést. Brazília egyedül mintegy 4,9 millió rabszolgát fogadott, ezzel az egyetlen legnagyobb célállomás volt a kereskedelemben.

Akkor hogyan néz ki a számla? Nos, ez attól függ, ki végzi a számítást. 2023-ban a Caricom Jóvátételi Bizottság egy tanulmányt mutatott be, amely szerint 15 karibi nemzetnek legalább 33 billió dollárt kellene kapnia. Patrick Robinson bíró, a Nemzetközi Bíróság tagja a Brattle Group tanácsadó céggel készíttetett egy külön jelentést, amely még szédítőbb számra jutott: 107 billió dollárt, amelyet 31 ország tartozna fizetni. Összehasonlításképpen: az egész amerikai szövetségi költségvetés 2025-re 7,1 billió dollár volt. Tehát nagyjából annak tizenötszöréséről beszélünk, ami olyan szám, amelytől a pénzügyminiszterek hirtelen élénk érdeklődést mutatnak a korai nyugdíj iránt.

A precedens problémája

A jóvátételnek nem hiányoznak a precedensei. Németország 1952 óta több mint 80 milliárd dollárt fizetett ki a náci rezsim zsidó áldozatainak, és ez a program a mai napig folytatódik. Hollandia 2022-ben bocsánatot kért a rabszolgaságban játszott szerepéért, és létrehozott egy körülbelül 230 millió dolláros alapot. Ezek a példák megmutatják, hogy a jóvátétel a gyakorlatban működhet, bár az atlanti rabszolga-kereskedelemmel kapcsolatban tárgyalt léptékek teljesen más dimenzióban vannak.

Aztán ott van az Egyesült Királyság, amelynek van tapasztalata a rabszolgaság miatti jóvátétel fizetésében, csak nem annak, akinek gondolnád. Az 1830-as évekbeli eltörlés után a brit kormány a rabszolgatartókat kárpótolta a mai értéken több mint 21 milliárd dollárt kitevő összeggel. Maguk a rabszolgák semmit sem kaptak. Ez az egyik olyan történelmi részlet, amely valamiért minél tovább gondolkodsz rajta, annál rosszabbnak tűnik.

A szavak olcsók. A készpénz nem az.

A nyugati nemzetek általában a bocsánatkérés útját részesítik előnyben a csekkönyv helyett. Tony Blair 2007-ben azt mondta, hogy sajnálja Britannia szerepét a rabszolga-kereskedelemben, bár a kritikusok megjegyezték, hogy az némileg elmaradt a formális állami bocsánatkéréstől. Barack Obama 2016-ban Ta-Nehisi Coatesnek azt mondta, hogy a jóvátétel politikailag megvalósíthatatlan. David Lammy brit külügyminiszter pedig Nigériában tett látogatása során 2024 novemberében azt mondta, hogy a jóvátétel "nem pénzátutalásról szól."

Dan Negrea amerikai helyettes nagykövet egyenesen ellenezte a határozatot, azzal érvelve, hogy az emberi jogi jogsértések hierarchiáját hozza létre. Az EU tartózkodása egy olyan tömbröl árulkodott, amely elismeri az érv erkölcsi súlyát, de még nem áll készen arra, hogy kinyissa a pénztárcáját.

Mi történik ezután?

Reálisan nézve ne számíts postán érkező csekkekre. A nem kötelező erejű határozatok nem kényszerítenek cselekvésre, és a tárgyalt összegek olyan nagyok, hogy szinte elvontnak tűnnek. A szavazás azonban átalakítja a közbeszédet. A jóvátételi igazságszolgáltatást határozottan a nemzetközi napirendre helyezi, és megnehezíti a volt gyarmati hatalmak számára, hogy a témát lezárt történelemként kezeljék. A határozat emellett felszólít a kulturális tárgyak és levéltárak visszaszolgáltatására az eredetük szerinti országokba, ami újabb bonyodalmakat jelent.

Volker Turk ENSZ-főbiztos 2025 szeptemberében kijelentette, hogy a jóvátételi igazságszolgáltatásnak különféle formában megvalósuló jóvátételt kell magában foglalnia. Hogy ez közvetlen kifizetéseket, fejlesztési alapokat, adósságelengedést vagy valami teljesen mást jelent-e, nyitott és rendkívül drága kérdés marad.

Az eredeti cikket olvashatod itt: forrás.